Pages

2014. június 28., szombat

Túúúl sok cseresznye

Definíció szerint nem létezhet ilyen. Pedig mi minden évben szembesülünk vele. Annyi cseresznye terem anyuéknál a két fán, hogy lehetetlen leszedni. Már a virágzásnál látszik, hogy baj lesz ebből, a természettel nem fogunk tudni lépést tartani. Az elején még az íze kevés, a termés sok. Aztán totál váratlanul egyik nap csak beérik, és finom, és ehető, és nem bírjuk leszedni, és tuti esős idő jön és sok megrothad. De addigra már belaktunk mi is meg a rigók is. Nem, pálinka nem készül belőle, de például finom süti igen. Ilyen cseresznyés féle.

Na tessék, így készül.
 



 
Cseresznyés süti

Hozzávalók:
15 dkg puha vaj vagy margarin
20 dkg cukor
2 tojás
25 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
csipet só
1,5 dl tejföl
magozott cseresznye (vagy más gyümölcs)

Előkészítés:
Magozást egy klasszikus szívószállal (régi, legkeskenyebb fajta) abszolváltam, de magozó híján evőpálcikával is meg lehet próbálni (drága gyermekek kardoztak a cuccal, ezért kikerült az alapkészletből).

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, egy kisebb tepsit béleljünk ki sütőpapírral.

A vajat a tojással és a cukorral keverjük össze (nem kell habosra). Lisztet sütőporral, sóval vegyítsük el, keverjük a vajas mixbe. Adjuk hozzá a tejfölt, keverjük össze jól, és öntsük az előkészített tepsibe.

A tetejére szórjuk a gyümölcsöt, süssük 30-35 percig. Nekem tovább sült (kb. 40 percig), mert rengeteg cseresznyét tettem rá, de feljött szépen, és komoly sikert aratott.

2014. június 18., szerda



Pesztós-parmezános csirke



Hozzávalók:

4 csirkemell filé

5 ek. pesztó

60 g friss ciabattamorzsa (friss zsemlemorzsa is jó)

25 g parmezán, frissen reszelve

½ citrom reszelt héja

2 ek. olívaolaj

só, bors

köret: sült koktélparadicsom



Így készül:

Sütőt előmelegíteni 220 fokra. Csirkemellbe zsebet vágunk, zsebbe 1-1 ek. pesztót töltünk. Csirkemellet összezárjuk, mehetnek egy sütőtálba.



Maradék pesztót összekeverjük a morzsával, parmezánnal és citromhéjjal, ráhalmozzuk a csirkemellekre; jól lenyomkodjuk. Sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg olívaolajjal.



Mehet a sütőbe, kb. 20 perc alatt kész (húsból csak átlátszó lé folyik, ha megbököd).



Tálald, edd meg, igyál valami jót.

Forrás: Olasz konyha - lépésről lépésre 

2014. május 5., hétfő

Cunkinki felfújt

A cukkini mifelénk cunkinki névre hallgat, de már arra sem sokáig, mert a belőle készült felfújtból rövidesen elfogy a maradék. A felfújt elkészítése több ideig tartott, mint gondoltam volna, de jó hír, hogy szinte bármilyen zöldséggel, akár maradék hozzávalókból is elkészíthető. (Hasonló, kevesebb tojással készült változat Tojás reloaded néven már posztolásra került.)



Na tessék, így készül.

Cukkini felfújt

Hozzávalók:
6-8 tojás
2 cukkini
10-15 dkg ricotta vagy mascarpone
kb. 5 dkg reszelt parmezán (lehet kevesebb, de akár más sajt is jöhet)
1 érett paradicsom (vagy 4-5 koktélpari)
4 szelet toast kenyér kockázva vagy 2-3 szelet egyéb szikkadt kenyér, kis darabokra tépve/vágva
5 friss bazsalikomlevél
só, bors
olívaolaj

Elkészítés

Sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tűzálló tálat kivajazunk.

A cukkinit meghámozzuk, lereszeljük (nagylyukún). A tojásokat kicsit felverjük, mascarponéval simára keverjük. Belevegyítjük a parmezánt, sót, borsot, apróra vágott bazsalikomot, kenyeret. Mehet az előkészített formába.

Paradicsomot feldaraboljuk, tetején elosztjuk, meglocsoljuk olívaolajjal. 30-40 percig sütjük, akkor van kész, ha a közepe is megemelkedett, és a kés tisztán jön ki a közepéből. Na, ez nekem tökre nem negyven perc után volt. A megadott idő után a felfújt peremét körbe-takartam alufóliával, a sütőt feltekertem 200 fokra, és hozzáadtam a légkeverést is. Plusz 10-15 perc kellett neki, a közepe feljött, a széle kicsit megbarnult, a cukkini megpuhult benne. Gyerkőcök vígan tolták.

Változatok: cukkini helyett/mellett mehet bele olajon-hagymán párolt gomba, bazsalikom helyett pesto vagy petrezselyem, parmezán helyett füstölt sajt, és minden változathoz füstölt vagy füstölt-főtt sonka. Sütöttem már muffin formában is, akkor 20 perc alatt elkészült (de a cukkinit előtte megpuhítottam olajon-hagymán).
Mehet reggelire, vacsorára vagy salátával akár ebédre, gyerekzsúrra, barátokkal borozáshoz, mindegy, csak egyétek.

Nyamm.

2013. augusztus 14., szerda

A pálmafák alatt

Pálmalevél a neve, bruttó 20 perc alatt elkészül, és gyanítom, ez kerül a következő vendégségesdinél az asztalra. A cukor szépen karamellizálódik, a fahéj illata a lakásban meg bárkivel elhiteti, hogy szuperháziasszonyokká váltunk. Anne Burrell nyomán.




Tessék, így készül.

Pálmalevél 
4 személyre

Hozzávalók:
1 cs. élesztős leveles tészta (pl. Tante Fanny)
3-4 ek cukor (kristály)
1-2 tk fahéj
1 citrom vagy narancs reszelt héja

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 190 fokra (vagy a tészta csomagolásán leírtak szerint).

Keverjük össze a fahéjat a cukorral. A gyúródeszkán, vagy a tiszta konyhapulton terítsünk el egy kevés fahéjas cukrot, majd fektessük rá a kitekert tésztát. A tésztalapot szórjuk meg a maradék cukorral, és hintsük rá a citrom/narancshéjat. 

A lap rövidebb oldalait mindkét szél felől tekerjük fel a középvonalig, lehetőleg szorosan. A duplatekercset kicsit hengergessük meg a deszkán (pulton) maradt cukorban, majd szeleteljük fel kb. 1-1,5 cm-es szeletekre. A szeleteket fektessük egy sütőpapírral terített sütőlapra, hagyjunk a sütik között viszonylag nagy helyet, mert szépen megnőnek.

Tegyük a sütőbe, kb. 12-15 perc múlva vegyük ki (legyen aranyszínű, de ne égjen meg). Ha már nem égeti a kezünket, tüntessük el mind (ez könnyű lesz).

P.S. Elkészítettem mini-csigaként is, a fele adagot cukrozatlan kakaópor-kristálycukor keverékével szórtam meg. Na, ez is mind elfogyott!

2011. május 25., szerda

Epres spenótsaláta

Na végre! Isteni epret vettem, és ha nem lennék igazán gondoskodó anya, most rögtön megenném (a gyerekeim elől) az egészet. De PERSZE, nagyon gondoskodó meg nagyon anya is vagyok. Ezért csak egy adagot tettem (épp teszek) magamévá, mégpedig egy egészséges saláta formájában. Tavaly elfelejtettem elkészíteni szezon idején, de igazán hülyeség lett volna megint kihagyni.

Ilyen gyorsan még sosem posztoltam semmit, épp most eszem ebédre. Ja, a recept az allrecipes.com-ról van, és jót tesz neki úgy 5-10 perc állás, hogy az eper egy kis levet ereszthessen. (Magokat és mákot nem találtam itthon, azok nélkül is finom.)

Na, tessék, így készül.


Epres spenótsaláta

Hozzávalók
Két személyre

Két nagyobb maréknyi eper (fejenként 5-7 szem)
Két nagyobb maréknyi friss spenót (kb. 10 dkg)
3 ek olaj (pl. extra szűz oliva, de ki kéne próbálni szőlőmagolajjal is)
2 ek fehérborecet (vagy mézes almaecet)
2 ek cukor
csipet paprika
1 tk szezámmag
1/2 tk mák (nem darálva)
Fejenként egy grillezett csirkemell felkockázva (elhagyható)

Elkészítés

A spenótot megmossuk, lecsöpögtetjük. A vastagabb ereket kivágjuk, majd a leveleket nagyobb darabokra tépkedjük Összeforgatjuk a megmosott és összevágott eperrel.

Az öntet hozzávalóit összekeverjük, a salátára öntjük (és összeforgatjuk az egészet).

A tetejére szórjuk a csirkehús-kockákat (akár melegen, akár hidegen).

Hagyjuk állni egy kicsit, aztán HAMM.

2011. május 16., hétfő

Epres-rebarbarás ropogós

Eperszezon van, de bármennyire jó ez a hír, idén eddig képtelen voltam igazán jó epret beszerezni. Igen, az árskála mindkét végénél próbálkoztam, de a zsákmány végül vagy gyönyörű, közepesen piros és savanyú, vagy mélybordó színű savanyú, vagy mélybordó színű néhol fehér (éretlen) részekkel és penésszel... A kutatást nem adom fel, és, ha majd ismét választanom kell, inkább a hibátlan szépségű - és drágább - eper felé nyúlok megint. Hátha szerencsém lesz. Addig is, gyorsan feljegyzem, hogyan lehet megetetni a rebarbarát és a zabpelyhet a gyerekkel (az epret eszi amúgy is). A recept egyszerű, a végeredmény finom, akár reggelinek is elmegy, csak a sütési időt kell kivárni.

Na, tessék, így készül.





Epres-rebarbarás ropogós

Hozzávalók:
(1 pohár = kb. 250 ml)

Kb. fél kg eper megmosva, nagyobb darabokra vágva
4-5 szál rebarbara felaprítva
3/4 pohár cukor (ha nagyon édes az eper, lehet kevesebb)
2 ek liszt

a tetejére:
3/4 pohár barna cukor (nádmelaszos)
5-6 ek liszt
6 ek hideg vaj felkockázva
1 pohár zabpehely (főzős)

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 190 fokra. A gyümölcsöt a cukorral és a 2 ek liszttel összekeverjük, egy jénai (vagy kerámia) sütőtálba terítjük.

A többi hozzávalót összekeverjük (késes robotgéppel a leggyorsabb, vagy Kitchenaid lapát-keverőjével), amíg morzsalékos lesz. A zabpelyhes morzsát a gyümölcsre szórjuk, és az előmelegített sütőben 45-50 percig sütjük.

Kísérője lehet tejszínhab vagy vaníliafagyi is, de önmagában is finom.

2011. március 20., vasárnap

Összehasonlító teszt: habos tej

A kávé nekem a napi öt (tíz?) perc luxust jelenti. Általában a reggeli után, egy megfelelően csendes pillanatban kerítek rá sort, sok tejjel és tejhabbal, cukor nélkül. A tejhab tényleg sok: még akkor is elég marad, ha a felét Nagylány lefetyeli el. A tejes-tejhabos kávé (latte macchiato) imádata a nászutunkra nyúlik vissza, Toszkánában annyira tökéletes kávékat szolgáltak fel reggelente, hogy már a hazafelé úton azt tervezgettem, honnan is szerzek majd az ottanihoz hasonló kávéscsészéket, tejhabosítót, illetve egy profi kávégépet. A tejhabosító már megvan, a csészéket végül az Ikeában lőttem (nem pont olyan, mint amit kinéztem, de az eredetileg teásnak kitalált bögrék dizájnja és űrtartalma végül is megfelel az elvárásainknak). Egyedül a kávégéppel kapcsolatban nem döntöttem, de előbb-utóbb ez is meglesz (bár a mostani nem akarja feladni a küzdelmet).

A kávé tehát nálunk HABBAL készül (Igazából sokkal több habbal, mint a nászúton). A megszokások könnyen rabul ejtenek, így külön  megörültem ennek a postnak, ami szerint nem kell minden nyaralásra magammal vinnem a kerámiabögrés habosítót. Ma reggel kipróbáltam, íme az eredmény.


Az elsőt a habosítóval készítettem, egy perc mikrózással, kb. 3/4 dl tejből. A csésze 3dl-es, a hab sok és krémesen sűrű. Percek múlva sem esik össze, ilyen, ahogy mi szeretjük.


A második adag tejet szintén egy percig mikróztam (mennyiség u.a.), majd egy fél literes kimosott ásványvizes palackba öntöttem (ujjakra vigyázni!), és jól összeráztam. A hab mennyisége kicsit kevesebb, legnagyobbrészt levegős, olyan vékonyka, törékeny-hab szerű. (Van ennek egyáltalán értelme?) Mindegy, utazáshoz ez a módszer pont jó lesz, és ha lesz késztetésem, kipróbálom kisebb befőttesüveggel, hátha a méret is számít.

Berregős tejhabosítókkal eddig nem volt szerencsém, egynek görbe volt a rúdja, egy másikba sehogy sem bírtam beleerőszakolni az elemet (2010, Magyarország, és mivel egy csomó gyerekjáték működik elemmel, még gyakorlatom is van...). Szóval, itthon ilyet nem használok. Anyuéknál van ilyen cucc, de csak elvétve sikerül vele normális habot készíteni, ami nem esik össze egy perc alatt. Majd ott berregek egy jót, meglátjuk, ma sikerül-e.

...






Berregés délután letudva. A hab kicsit több, mint a palackos módszernél, de közel sem olyan krémes, mint a habos-bögrével. Így a végkonklúzió szerint megérte megvenni a kerámia habosítót, a pörgettyű is használható, bár a végeredmény kevésbé luxus-érzetű, végül, ha más nincs, jöhet a palack-rázás. Csak, hogy ne maradjunk hab(verés) nélkül....
Related Posts with Thumbnails